Uniós támogatást nyert a Füvészkert

A budapesti ELTE Füvészkert közel 400 millió forintos európai uniós támogatást kap, amelyből a gyűjteményeknek helyet adó létesítményeket teljes körűen korszerűsítik, ezzel lehetővé válik a gyűjtemények bővítése is - mondta el Steiner Pál, a Közép-magyarországi Operatív Programok (KMOP) tervezéséért, illetve forráselosztásáért felelős Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön.

A felújítás 2010 augusztusáig elkészül, ezzel a kert eleget tud tenni feladatainak, amelyek közül legfontosabb a biológiai sokféleség megőrzése, a nyilvánosság biztosítása, és speciális védelemben részesülő fajok számának növelése.

 

Hudecz Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora a sajtótájékoztatón hozzátette: 1771-es megalapítása óta a Füvészkert még nem kapott olyan mértékű pénzügyi támogatást, mint a most elnyert KMOP pályázat révén.

 

A pályázati pénz segítségével másfél éven belül jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajthat végre a botanikus kert, valamint jelentősen - több száz új fajjal - bővítheti növényállományát is. Kiemelt feladatot képez a fejlesztési projekt során a védelem alá helyezett veszélyeztetett növényfajok megőrzésének kiterjesztése további fajokra is.

 

A bővülő növényállomány mellett jelentős összegeket fordítanak majd a kert létesítményeinek felújítására is: a bejáratot teljesen átalakítják, és a trópusi házak is sokkal látogatóbarátabb kialakítást kapnak.

 

Az 1960 óta természetvédelmi területté nyilvánított Füvészkert jelenleg mintegy 6.000 növényfajjal fogadja a látogatókat. Gazdag orchidea-, páfrány-, valamint kaktuszgyűjteménye mellett rendelkezik egy 30.000 lapos herbáriummal, 20.000-es termés és maggyűjteménnyel, valamint több száz éves botanikai kiadványokat is tartalmazó könyvtárral, illetve egy citrus- és trópusi haszonnövényeket is befogadó műemléki Pálmaházzal.

 

[Forrás: budapest.hu]

 


V. Kerület Online


Szóljon hozzá Fórumon!