Őssejtterápiás központ Budapesten

Az őssejtek reménybeli alkalmazására nagy ívű terveket dédelget a Beike biotechnológiai cég, amely azt tervezi, hogy 2010-ben Budapesten nyitja meg az európai őssejtterápiás központját.
A kínai cég magyar képviseletének vezetője azt mondta a lapnak: a ferihegyi légikikötő közelében nyílhat meg az első európai őssejtterápiás központ. A tervek szerint először az őssejtlaborban indulna a munka, ahol köldökzsinór-vérből és a magzatburokból gyűjtenék az őssejteket. Ha ellenőrzött körülmények között tudnak őssejteket kinyerni, szaporítani, akkor klinikai engedélyt kérhetnek.

 

Páli Jenő a Népszabadságnak úgy fogalmazott: "nagyon rossz reklám egy beláthatatlan gyógyítási lehetőségnek, az őssejtterápiának mindaz, ami az utóbbi napokban napvilágra került", ám mindezek ellenére nem tekinti eleve veszett ügynek a hazai legális őssejtterápiát.

 

(Forrás: budapest.hu)

 

V. Kerület Online


Szóljon hozzá Fórumon!