A VI. kerületi "csendrendelet" felülvizsgálatát kéri Budapest városarculati tanácsnoka
Tudom, tudjuk, hogy az egész önkormányzati rendszer logikája úgy épül fel, hogy a szélsőséges, helyi, apró érdek mindig felülírja az általános, nagy, közös érdeket. Ennek elkerülése érdekében felkérem a kerületi polgármestereket, hogy a város nemzetközi versenyképességének megőrzése céljából tartózkodjanak a populista rendeletalkotástól. Tartsák szem előtt a város lakosságának érdekeit, mindenekelőtt azt, hogy a sikeres, adóbevételeket termelő ágazatokat ne állítsák lehetetlen feltételek elé.
Budapest nagyváros, és mint bármelyik másik nagyváros Európában, az együttélés során hasonló nehézségekkel és konfrontációkkal kénytelen szembenézni. Hiszem ugyanakkor, hogy azokat nem gorbacsovi tiltásokkal kell kezelni, hanem a probléma árnyaltságának megfelelően. (a gorbacsovi alkoholtilalmat elég csak megemlíteni, és a még élő emlékek miatt mindenki tudni fogja, milyen társadalmi hatásai vannak, ha mélyen beágyazódott kulturális szokásokat korlátozni igyekeznek.) Szeretném, ha a VI. kerületi képviselők a helyzet rendezésére a lakók, az üzlettulajdonosok és turisztikai szakemberek bevonásával olyan megoldást találnának, amelyben érvényesülnének Budapest gazdasági, világvárosi szempontjai is.
Bojár Iván András
Főpolgármesteri Hivatal, városarculati tanácsnok
(Forrás: budapest.hu)