A Knoll Galéria sikeres munkájának 20. évfordulóját ünnepli

A Knoll Galéria Budapest sikeres munkájának 20. évfordulóját ünnepli. A galéria nem csak Magyarországon, hanem az egész „keleti blokk"-ban az első magán galériaként nyílt meg 1989. szeptemberében - még a berlini fal leomlása előtt - és kezdettől fogva jelen volt a nemzetközi színtéren is.
A Galéria számos magyar és külföldi művész munkáját mutatta be kiállításain, nagyszabású tárlatokat, szimpóziumokat és a művészeti szférára vonatkozó beszélgetéseket valósított meg itthon és külföldön, intézményekkel és múzeumokkal közösen. Rendszeresen megjelent nemzetközi és regionális képzőművészeti vásárokon, különböző országokba szervezett művészeti utazásokat, s kiadott egy a 20. századi magyar képzőművészettel foglalkozó könyvet.

Ebben a 20 évben a Knoll közreműködött a magyar és kelet-európai kortárs képzőművészet és művészeti szcéna fejlődésében, részt vett számos művész karrierjének kialakításában, gyűjtemények alakításának volt részese, s nagyban hozzájárult számos nemzetközi kapcsolat kialakulásához is.

Most hosszú évek óta sikeres munka eredményeit a 20 éves jubileum okán kétszeresen is megünneplik:

1. Az október 6-ra tervezett „A második nyilvánosság nyomán " című szimpóziummal, amely a „A második nyilvánosság" című kötetből kiindulva az elmúlt időszakban a kortárs magyar képzőművészetben és művészeti szcénában bekövetkezett változásokat gondolja át magyar és külföldi művészettörténészek, kurátorok előadásain keresztül.

 

2. A gyűjtők és vásárlók „ünneplés"-ével - mindenki, aki a galéria 1989-es alapítása óta műtárgyat vásárolt a Knollban, a galéria alapításának 20. évfordulójára kiadott „XX mappá"-ból ajándékot kap, amely azon művészek munkáit - grafikáit, fotóit, videóit, stb. - tartalmazza, akikkel együtt dolgoztak.

 

Minden vásárló kap egy mappát válogatott munkákkal. Az ok erre az, hogy csak a kortárs képzőművészet iránt érdeklődők vásárlásai által fejlődhetett húsz éven keresztül a galéria és a művészek is - azaz gyűjtők nélkül sem sok művészkarrier, sem a galéria nem létezne.

 

(Forrás: budapest.hu)

 

V. Kerület Online


Szóljon hozzá Fórumon!