Papcsák Ferenc átvilágításba kezdett a Zuglóban
Az 51 százalékkal megválasztott, országgyűlési képviselői mandátumot is betöltő Egyelőre csak magánemberként indíthatta el a gyors akcióját, hiszen kedden -a hétfő a választás miatt munkaszüneti nap volt az önkormányzatokban- még a választási eredmények jogorvoslati ideje sem járt le, hivatali esküjét még nem tehette le.
Magánemberként fordult a kormánybiztos a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. vezetéséhez is, ahonnan egy hosszú lista alapján kérte szerződéseit
Papcsák Ferenc júliusban kormánybiztosi tevékenységét is listázással kezdte. Akkor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő küldött a nevében levelet az állami tulajdonú cégek vezetőinek, hogy szolgáltassanak adatokat a levél mellékletében felsorolt 85 cégről: szerződtek-e velük, ha igen, mikor és mennyit fizettek nekik.
Forrás: index.hu