Demszky Gábor távozott, de a botrány követi őt?
A városvezetők egyéb „pluszjuttatásban" is részesültek. A férfi azt állítja, hogy az Ecseri úti főporta felújítását is túlszámlázta a PMG Kft. 30 millióval. Állítólag ennyibe került Demszky horvátországi nyaralójának teljes tetőszerkezetcseréje, ahol ugyancsak a fővárosi kft. emberei dolgoztak
„Valamikor tavaly májusban, vagy június elején volt egy olyan kérés az irányomba, különösebb indoklás nélkül, de a kérő személyre hivatkozva, a Demszkyre hivatkozva, hogy lenne két utánfutó bent a telephelyünkön, amit ki kellene engedni az őrségnek. (...) A vezérigazgató úr ezt utasításba adja nekem, hogy itt van két, és én nem firtathatom, hogy mi van azon, azok most kimehetnek, akkor nekem ezt az utasítást végre kell hajtani. (...) Nagy mennyiségű feldolgozott faanyagok meg egyéb dolgok voltak, és volt is belőle probléma, mert mire az első utánfutó már nekilendült addigra még az őrhöz nem jutott el a parancs. Ő megállította a szállítmányt és majdnem, hogy ellenőrizni akarta, mire aztán nagy nehezen kiderült, hogy ez mégiscsak tovább mehet" - hallható a hangfelvételen.
- Az elmúlt három és fél év alatt egyetlen egy alkalommal nem adtam konkrét utasítást, hogy melyik teherautó mikor honnan hova jöjjön, hova menjen - mondta el Bielek Péter. Hát az lett volna nagyon feltűnő, ha én ezt megteszem - tette hozzá az FKF vezérigazgatója.
Forrás: mno.hu