Budai Gyula feljelentést tett az Álomsziget-ügyben
A kiemeltté nyilvánítással kapcsolatban Budai Gyula elmondta, hogy a kiemelt beruházásokat illetően eljárásra jogosult ITD Hungaryt kihagyták az egyeztetésekből. Álláspontja szerint a kiemeltté nyilvánítással akarták kijátszani a hatósági előírásokat, így ugyanis az elsőfokú hatósági eljárások a helyi önkormányzathoz képest feljebb kerültek, vagyis az összes hatósági jogkört kivették a III. kerületi önkormányzat kezéből, kivéve a jegyző fakivágásokat engedélyező jogát.
A miniszterelnöki megbízott közölte, kezdeményezte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternél, hogy tegye meg a szükséges lépéseket annak a tavalyi kormányrendeletnek a visszavonása érdekében, amellyel nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították az Álomsziget-projektet
Arra a felvetésre, hogy a privatizációval kapcsolatban már kétszer is történt feljelentés, ám az ügyészség mind a két alkalommal elutasította, Budai Gyula úgy reagált: miniszterelnöki megbízottként hozzájuthat azokhoz az iratokhoz, amelyek szerinte eddig nem voltak nyilvánosak. Budai Gyula kérdésre elmondta azt is, az Álomsziget-projekt mögött álló izraeli befektető építette például a budapesti Arena Plazát.
Az évek óta húzódó, 400 milliárd forint értékű és kiemelt beruházásnak minősülő Álomsziget-projekttel a Hajógyári-sziget területének több mint egyötödét beépítenék, a kaszinóváros mellett szállodákat és konferenciaközpontot is létesítenének.
Forrás: mno.hu