Több millió forintos támogatást kapott Józsefváros

8 millió forintnál is nagyobb támogatásban részesült Budapest VIII. kerülete. A pénzt Józsefváros önkormányzata olyan tevékenységekre fordíthatja, mely a kerületet vonzóbbá teszi a turisták számára.
8 millió 34 ezer 860 forintos vissza nem térítendő támogatást ítélt meg Józsefváros részére a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az összeg olyan célokra használható fel, amely a kerületet népszerűsítik, vonzóbbá és ismertebbé teszik a turisták számára. Ebbe beletartoznak különböző marketingtevékenységek, például a kerületet bemutató kampányfilmek készítése, weboldal létrehozása és fenntartása, vagy éppen különböző kiadványok, prospektusok, turisztikai célpontokat tartalmazó térképek megjelentetése.

Több mint 8 millió forintos támogatást kapott Józsefváros a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

A támogatás nyomán fellendülhet Józsefváros idegenforgalma

A több mint 8 millió forintból várhatóan konferenciák szervezésére, valamint kulturális, kerékpáros, illetve gasztronómiai rendezvények szervezésére is lehetőség adódik, de ebből lehet fedezni azokat a költségeket is, amelyek egy turisztikai kiállításon való részvétellel kapcsolatban felmerülnek. A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatását április 15-ig kell felhasználnia a VIII. kerületi önkormányzatnak.

-W-