Segítség a lakáshiteleseknek

Rogán Antal a HírTV Kontraszt című műsorábana Kósa Lajossal közösen bejelentett nyolc pontos javaslatcsomagról beszélt, mellyel segítenék az eladósodott lakáshiteleseket.
Rogán Antal interjúja elején a nyolc pontos javaslatcsomag filozófiáját magyarázta el, mely a lakáshitelesek devizahitel-törlesztését könnyítené meg. Megjegyezte: „a lakáshitelekkel összefüggő problémák miatt óriási a felelőssége az előző a kormányoknak, a mostani jegybanki vezetésnek és a PSZÁF korábbi vezetőinek, akik engedték, hogy Magyarországon a devizahitelek sokkal jobban elterjednek mint más országokban." Elmondta, hogy az általuk beterjesztett javaslatcsomag hosszútávon jó a bankszektornak, hiszen az aki akarja törleszteni a hitelét, azt tudni is fogja törleszteni.
Úgy gondolja, hogy ezek a pontok amelyeket megfogalmaztak „egy normális országban" már eleve így kellett volna, hogy szerepeljenek. Elmondta, hogy benne kell , hogy legyen a szereződésekben, hogy ha az adós egy komoly problémákkal küzd, akkor legyen az ő kezében egy tisztázott feltételek melletti futamidő hosszabbítási lehetőség.

Rogán Antal a HírTV Kontraszt című műsorában 2010. szeptember 12.

Rogán Antal úgy fogalmazott: a tervezett lépések jó része szolgálja a bankok érdekét is, de mivel csökkenti a profitjukat, ezért természetesen tiltakoznak ellene. Megjegyezte, érdekütközésre, vitára számítottak, de szeretnének leülni és tárgyalni a bankszövetséggel. Elmondta, hogy kikell dolgozni a részleteket és még finomításokat igényelnek a javaslatok.
Külön kiemelte, hogy szeretnék látni azt, hogy a banki etikai kódex mennyire is működik jól; valamint, ha a Nemzeti Eszközkelező Társaság föláll addigra egy jól kidolgozott elképzelések legyenek arról, hogy az adósok többsége ne veszíthesse el a lakását és tovább tudja törleszteni a hitelét.
Azon javaslatpontról, miszerint ne lehessen a tartozás fejében plusz vagyontárgyakat elvenni (a fedezeteken felül még) megjegyezte, hogy „egyrészt így igazságos, mert amikor a bankok a hitelt adták akkor fedezetet kértek. De létezik az óvatos hitelezés elve, miszerint egy lakás értékének 70%-nál nem lehetne alá menni és több hitelt adni. Ha ezt a bankok megsértették és kockázatot vállalnak, akkor azt eddig nagyrészt áthárították az ügyfelekre."
Végezetül megemlítette, hogy tervek szerint, akár 5 évvel is meglehetne hosszabbítani a futamidőket.

Forrás: fidesz.hu

5. kerület Online - 5kerulet.bpn.hu
[matesz]