H I R D E T É S

Vezető hírek

Rogán Antal nyitotta meg a roma képzőművészeti kiállítást

Rogán Antal nyitotta meg a roma képzőművészeti kiállítást
Roma képzőművészek alkotásait felvonultató kiállítás nyílt október 6-án Budapest V. kerületében. Az október 19-ig tartó tárlatot Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere nyitotta meg.
Rogán Antal, Budapest V. kerületének polgármestereMásodik alkalommal rendezték meg az Aroma kortárs roma köztéri kiállítás és párbeszédfesztivál nevet viselő tárlatot, melynek idén a Budapest V. kerületében lévő Szabadság tér ad otthont. A köztéri kiállításon fiatal, roma képzőművészek alkotásait, köztük fotókat és festményeket tekinthet meg a közönség október 19-ig. A rendezvény célja, hogy a kisebbségi népcsoport hétköznapi életével és kultúrájával ismertessék meg az érdeklődőket. Az október 6-i megnyitón Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere beszédében elmondta: az alkotók romaként és magyarként is az ország kultúráját és történelmét gazdagítják.

Az első köztéri kiállításra két évvel ezelőtt került sor a 2003-ban alapított Roma Galéria Egyesület szervezésében. A mostani rendezvényen az érdeklődők a kész művek mellett az alkotás folyamatával is megismerkedhettek, a megnyitó napján pedig zenés programok is szórakoztatták a látogatókat.

Cikk forrása: MTI
Fotók: www.belvaros-lipotvaros.hu, www.roganantal.hu

-W-

Törökország Hotel

Pest Megye hírek

Ász Hírportál

Bulvár

Partnereink

Partner logó