Januárig látogatható az adventi vásár

Megnyílt az adventi vásár Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren. A rendezvény öt héten át, január 2-ig lesz látogatható.
Az eseményt Rogán Antal, Budapest V. kerületének polgármestere nyitotta meg, aki beszédében elmondta: az adventi vásár tartalmában és külsőségeiben is lehetővé teszi, hogy a Vörösmarty tér méltó módon ünnepelje az adventet és a karácsonyt. A polgármester köszöntője után Erdő Péter bíboros meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún, továbbá emlékeztetett arra, hogy ez a jelkép Krisztus eljövetelét szimbolizálja, aki megerősíti és megújítja az emberi életet.

5ker1.jpg

Rogán Antal az adventi vásár megnyitóján

Az öthetes rendezvény 3500 négyzetméteren zajlik a karácsonyi pompába öltöztetett Vörösmarty téren. Az ünnepi hangulatot többek között a 8 méteres karácsonyfa és a gyermekek számára ingyenesen használható korcsolyapálya fokozza. Az érdeklődők a hagyományos ajándéktárgyakon túl egyedi kézműves árukkal is találkozhatnak, valamint természetesen nem hiányozhatnak a kürtős kalácsot és a forralt bort árusító bódék sem.

A rendezvény kiemelt figyelmet szentel a jótékonyságra is. A szervezők az ország hátrányos helyzetű gyermekeinek leveleit gyűjtötték össze és állították ki, melyben megírták, hogy mit szeretnének kapni a Jézuskától, az adományokból befolyt összeg pedig a remények szerint mindenki álmát teljesíteni fogja majd.

-W-