H I R D E T É S

Hírek

Megkezdődött a zöldterületek rendezése Budapest V. kerületében

Megkezdődött a zöldterületek rendezése Budapest V. kerületében
A tavasz beköszöntével újra kezdetüket vették a zöldterületeket érintő munkák Budapest V. kerületében. A Belváros virágágyásaiba és kandelábereibe idén csaknem tízezer tő egynyári növény kerül, de a játszóterek és kutyafuttatók is szépítésen esnek át.
Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros-Lipótváros Városüzemeltető Kft. ügyvezetője a Helyi Téma című lapnak elmondta, hogy már javában folynak a munkák a kerület zöldövezeteinek megújítása érdekében. A lehullott lombok összegyűjtése és a cserjék metszése már megtörtént, most pedig a lemosó permetezés, a gyepszellőztetés, illetve a kapálási-gyomlálási feladatok következnek. A tervek szerint május első napjaiban kerül sor az egynyári virágok ültetésére, melyekből idén közel tízezer tő kap helyet szerte a kerületben. Ezzel párhuzamosan a kandeláberekbe függő virágkosarak kerülnek, s bár új területeket nem érint a virágosítás idén, az eddigiekhez képest másfajta színösszeállítást kapnak a meglévő ágyások.

Május elején kezdik meg az egynyári virágok ültetését az V. kerületben.

A tízezret is meghaladja a Belvárosban elültetésre kerülő virágtövek száma

A virágok kihelyezése mellett a Városüzemeltető Kft. a játszótereken is végez szépítéseket, melyek új homokot kapnak a tavasz folyamán, emellett pedig az ott lévő játékok ellenőrzését is elvégzik. Szentgyörgyvölgyi Péter hozzátette, hogy a városrészben lévő kutyafuttatók földjének cseréje is a feladatok közé tartozik.

-W-

Törökország Hotel

Pest Megye hírek

Ász Hírportál

Bulvár

Partnereink

Partner logó