Kezdetét vette a Ferenciek tere rehabilitációját célzó projekt

November 26-án átadták a munkaterületet, ezzel pedig megkezdődött a "Belváros új fő utcája" elnevezésű projekt Budapest V. kerületébe. A beruházás összértéke több mint 4 milliárd forint.
Rogán Antal, Budapest V. kerületének polgármestere november 24-én írta alá a "Belváros új fő utcája" projekt második ütemének kivitelezési szerződését a közbeszerzési eljárás két győztesével. A munkaterület átadására november 26-án került sor, így megkezdődhetett a Ferenciek tere és környékének rehabilitációja. A csaknem 4,1 milliárd forintos beruházás célja, hogy az Észak-Déli irányú főutca tengely összekapcsolódjon, akadálymentesített felszíni gyalogoskapcsolat létesüljön. Emellett az úgynevezett "Y aluljáró" már nem az autósok szolgálatába fog állni, hanem a metró aluljárójával nyitják össze, ahol új üzlethelyiségek kialakítására is sor fog kerülni.

A Ferenciek tere a fejlújítás után

"Belváros új fő utcája" projekt - a Ferenciek tere látványterve

A várhatóan 2014 márciusáig tartó munkálatok ideje alatt a forgalomban nem lesznek komolyabb változások, hiszen a Kossuth Lajos utca továbbra is kétszer két sávos marad, így az áteresztő képessége sem fog csökkenni. Az Erzsébet hídra azonban a tranzit forgalom a Március 15. téren keresztül történik majd, az idáig egyirányú lehajtó pedig kétirányúvá válik, ezzel gyorsítva az autós forgalmat.

Cikk forrása: www.belvaros-lipotvaros.hu
Fotók forrása: www.belvarosujfoutcaja.hu

-W-