Jégbár várja látogatóit az V. kerületben

Megnyílt az ország első Jégbár névre keresztelt vendéglátóhelye. A Váci utcában átadott létesítmény különlegessége, hogy télen-nyáron mínusz 7 fok uralkodik benne.
Az Icebar Budapest jó néhány jégből faragott alkotást vonultat fel mínusz 7 fokos környezetben, a bárpult és a szobrok mellett még a poharakat is jégből készítették. A különleges berendezéshez csaknem hat tonna jeget használtak fel, a tervek szerint pedig hamarosan egy úgynevezett "jégkápolna" is nyílna, mely akár házasságkötésre is alkalmas lesz. A jégbár egyszerre legfeljebb 20 ember kiszolgálását tudja biztosítani, így érdemes előre lefoglalni a helyet. A jégből készült kollekció darabjait a párolgás miatt negyedévente cserélik le a létesítményben.

5ker2.jpg

Több tonna jeget használtak fel a különleges alkotások elkészítéséhez

Az Icebar Budapest belépőjének ára magába foglal egy kapucnis termo ponchót, egy pár kesztyűt, továbbá két koktélt és egy speciális, forró kukorica krémlevest. A jégbár látogatói igazi műalkotást is megszemlélhetnek, M. Nagy Zsolt világbajnok jégszobrász ugyanis elkészítette a Lánchíd és az előtte fekvő oroszlán kicsinyített jégmását.

-W-