Budapest, 2010. május 10., hétfő (OTS) -
Demszky bizalmasa is lobbizottForró Zoltán, a BKV igazgatóságának volt tagja, Demszky Gábor főpolgármester egykori kabinetfőnöke lobbizott Hagyó Miklósnál és Mesterházy Ernőnél azért, hogy az általa favorizált cégeket hirdessék ki győztesnek a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közlekedési irányítási rendszerének kialakítására kiírt milliárdos tenderén – tudtuk meg. Bielek Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatójának nyilvánosságra került rendőrségi vallomásában rátaláltunk egy mondatra, amely ez idáig elkerülte a rendőrök, az újságírók és a közvélemény figyelmét. – Úgy emlékszem, hogy Mesterházy egy Forró Zoltán nevű lobbistára hivatkozott, aki ezen két cég szerződéskötése miatt lobbizott náluk. Mesterházy és Hagyó azt kérte tőlem, hogy a Siemensszel szemben a Getronics és a Microelektronika cégeket hirdessük győztesnek – állította Bielek. Amint korábban megírtuk, a városháza két erős embere, Hagyó Miklós MSZP-s volt főpolgármester-helyettes és Demszky Gábor baráti tanácsadója, Mesterházy Ernő előre kijelölte, hogy az FKF közbeszerzéseit mely cégeknek kell megnyerniük.Az FKF vezérigazgatója szerint így tettek az integrált forgalomirányító rendszer milliárdos tenderének esetében is, ahol az FKF mérnökei a programot fejlesztő és így a szerzői jogokkal rendelkező Siemenst bízták volna meg a részben uniós forrásból finanszírozott beruházással, de Hagyóék végül úgy döntöttek, hogy a Getronics és a Microelektronika cégeknek kell nyerniük a pályázaton. Azóta egyébként a Hagyóhoz köthető Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda alapító tulajdonosa, Horváth Iván ellen bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával már büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).Lapunk úgy tudja, hogy a Bielek vallomásában szereplő Forró Zoltán nem más, mint Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester egykori kabinetfőnöke. Mesterházy Ernő mellett így Demszky újabb bizalmasából lehet gyanúsított a fővárosi cégeknél folytatott nyomozásban. Ráadásul április 14-én bűnszervezetben való részvétellel egészítette ki Antal Attila volt BKV-vezérigazgató, Zelenák Tibor volt főosztályvezető és Mesterházy Ernő gyanúsítását a rendőrség. A gyanú szerint az érintetteket a fővárosi önkormányzat néhány tisztségviselője és a BKV igazgatótanácsának egyes tagjai vették rá, hogy vagyonkezelői kötelezettségüket súlyosan megszegve kárt okozzanak a BKV-nak. A BRFK gazdaságvédelmi főosztályán folyó nyomozás adatai szerint a bűnszervezet tagjai tudtak egymás bűnös tevékenységéről, és a feladatokat felosztották egymás között.------------------------------------------------------------------- Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni. Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.© Copyright MTI Zrt. Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.
http://ots.mti.hu