OTS - Dr. Lázár János polgármester dr. Jóri Andrásadatvédelmi biztosnak küldött levele (1. rész)
2010. júl. 9., péntek, 10.29.09
Budapest, 2010. július 9., péntek (OTS) - TiszteltOmbudsman Úr! Bizonyára félreérthetően tájékoztatták Önkormányzatunk azon szándékairól és céljairól, amelyek alapján nyilvánosságra hoztuk azoknak a személyeknek a névsorát, akik álláspontunk szerint, és a lefolytatott eljárásból következően, a hivatalt félrevezetve közpénzeket vettek fel, illetve közpénzekből kértek támogatást, amelyet utóbb nem vettek igénybe, annak ellenére, hogy azok költségeit az önkormányzat viselni köteles.
Döntésünk előzményéül szolgál az a tény, hogy évek ótarendszeresen kapunk jelzéseket a város lakossága részéről azzal kapcsolatban, hogy nem azok részesülnek támogatásban, akik igazán rászorulnak, hanem olyan személyek, akik csupán visszaélnek a támogatás igénybevételének lehetőségével.Jelenleg két kört érintett a nyilvánosságra hozatali eljárásunk, amelyet az alábbiakban kívánok kifejteni:1. Bizonyára Ön is úgy gondolja, hogy az országban elsődleges cél a fekete munka felszámolása, ebben a kérdésben tiszta képet kívánunk kapni eljárásunkkal. A közcélú munkavégzés lehetőségének felkínálása során egy bizonyos kör, akik egyébként addig rendszeresen igényelték a rendelkezésre állási támogatást (RET), amint munkát ajánlottunk részükre, azonnal kiléptek a rendszerből. Ez a tény két lehetséges okot vet fel: egyrészt feltételezhető, hogy ezek a támogatottak rendelkeznek munkahellyel, feltehetően feketén dolgoznak, és a RET intézményét jövedelem kiegészítésként veszik igénybe, másrészt felveti annak a gyanúját is, hogy egyáltalán nem kívánnak dolgozni.Akik nem fogadták el a felajánlott munkát, azok részére határozattal került megszűntetésre a RET folyósítása, amely megszűntető határozat ellen fellebbezés egyetlen esetben sem érkezett!2. Több esetben fordult elő, hogy a pénzbeli támogatást kérő és jövedelemigazolásai alapján rászorultságot igazoló személy, a pénz helyett részére megállapított természetbeni támogatást nem vette igénybe, legyen az étkezési jegy, gyógyszer utalvány, vagy egyéb élelmiszercsomag. Ezen támogatásban részesítetteket tértivevényes levéllel értesítettük ki a megállapított természetbeni támogatáshoz való hozzájutás módjáról, amely határozatot átvették, majd a környezettanulmányt készítő munkatársunk által felvett helyszínen készült jegyzőkönyvet is aláírták, amelyet szintén - iktatás után - tértivevényes levéllel kiküldtünk részükre. Tehát többszöri lehetőség volt arra, hogy nyilatkozzon, meggondolta magát, nem kívánja igénybe venni a felajánlott támogatást. Tájékoztatásul közlöm, hogy az önkormányzat több főzőhellyel rendelkezik, amelyek elhelyezkedése a helyi buszjáratok megállóihoz 1-2 percre találhatóak, vagyis bárki meg tudja közelíteni azokat, és az ebédet hazaviheti, vagy haza vitetheti.A jelen közzétételi lista nem a támogatásért folyamodók ellenére, hanem a lakosság tájékoztatása érdekében készült és került ki a honlapra, hiszen részükre közpénzekből nyújtott vagy kísérelt meg támogatást nyújtani az önkormányzat. Ezek a támogatások akkor is költséggel járnak, ha azokat címzettje nem veszi igénybe.Álláspontunk szerint, aki az egy hónapra szóló étkezési utalványt - amely több mint 12.000 forintba kerül - nem veszi igénybe, és azt le sem mondja, az feltehetően nem tekinthető rászorultnak, mint ahogyan az a RET támogatást felvevő személy sem, aki a kétszer annyi pénzt biztosító munkát nem fogadja el.Az 1992. évi LXIII. törvény 3. § (4) bekezdése kimondja, hogy törvény közérdekből - az adatok körének kifejezett megjelölésével - elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát. Azt is kimondja továbbá, hogy az érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges adatainak kezeléséhez való hozzájárulását vélelmezni kell. Erre a tényre az érintett figyelmét fel kell hívni.Tájékoztatom, hogy ügyfélszolgálatunkon kifüggesztett tájékoztató tábla tartalmazza azon figyelem felhívást, hogy amennyiben valaki jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, ezen történést várhatóan nyilvánosságra hozzuk. Az adatok kezelésére vonatkozó felhatalmazás pedig a segélykérő nyomtatványon megtalálható, amelyet bűntető jogi felelősség tudatában tölt ki minden kérelmező. Az 1993. évi III. törvény 139. § (1) bekezdése értelmében a törvény 18-24. §-ainak rendelkezéseit kell alkalmazni a törvény által nem szabályozott, az önkormányzat képviselő-testülete, a polgármester, valamint a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó szociális ellátásokról és szolgáltatásokról vezetett, személyes adatokat is tartalmazó nyilvántartásokra.A KET 86. §-ában foglaltak értelmében a hatóság a jogszabályban meghatározott adatokról hatósági nyilvántartást vezet.Az 1992. évi LXIII. törvény 19. § (1) bekezdése értelmében az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy (a továbbiakban együtt: szerv) a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.(folyt.)
http://ots.mti.hu