Budapest, 2010. július 21., szerda (OTS) - Az IBSfennállásának huszadik évfordulóján Superbrands lett.
2010/2011-ben, fennállásának huszadik évfordulójára az IBS,teljes nevén az International Business School is elnyerte a Superbrands minősítést. A díj értékét növeli, hogy a jelentős múlttal rendelkező, jól bevezetett, tömegek által ismert, használt és szeretett márkák közt, ezúttal egy oktatási intézmény márkáját is átlagon felülinek értékelte a zsűri.A Superbrands program magyarországi története során 2010-ben hatodik alkalommal ítélte oda egy tizenhattagú szakértői bizottság a legjobb márkáknak járó elismerő címet.Mi minősül Superbrands-nek? Azok a márkák, amelyek saját területükön kitűnő hírnévnek örvendenek és a fogyasztók által elvárt értékeket és kézzelfogható előnyöket nyújtanak. A Superbrands egyúttal annak a szervezetnek az elismerését is jelenti, amely erős, markáns márkát épített fel."Elsősorban azért örülök a minősítésnek, mert azt tanúsítja, hogy az IBS márka erős és értékes. Sok munkát és szeretetet fektetünk bele nap mint nap, mert hiszünk abban, hogy ez a három betű nagy segítségünkre van és lesz a jövőben is a mind jobb hallgatókért folyó versenyben" - mondta el Láng László főigazgató.A Superbrands cím használatának joga az IBS számára különösen értékes, hisz az angol nyelven oktató, brit diplomát adó intézmény több mint ezer hallgatójának közel fele külföldi, akik több mint 70 nemzet diákjai.------------------------------------------------------------------- Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni. Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.© Copyright MTI Zrt. Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.
http://ots.mti.hu