Miért éri meg lakrészt bérelni?

Amikor bérelhető ingatlant keresünk, sokszor eszünkbe se jut, hogy lakrészt is bérelhetnénk, pedig ennek számos előnye is lehet.

Mit kell tudni a NO.1 Property Zrt. bérelhető lakrészeiről, szobáiról?
 
Természetesen az önálló lakás mindenki vágya, ami csak az övé, nem kell másokkal osztoznia. Ugyanakkor sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy egy önálló lakást kibérelhessenek, vagy éppen spórolni akarnak, gyűjtenek egy saját lakásra, és inkább kisebb ingatlan bérlésébe fognak, hogy előbb érhessék el az álmukat. A lakrészbérlésről még mindig sok a tévhit, és persze a rémtörténet is.

Természetesen ezeknek van alapja, hiszen megannyi történet kering a neten, ami valóban megtörtént. Ezek elsősorban olyan esetek, ahol magánszemély a tulajdonos, és vagy vele kellene osztoznunk a lakáson, vagy idegenekkel. Egyetemisták már találkoztak olyan helyzettel is, hogy nemcsak a lakáson, de a szobán is osztozni kellett, így lényegében csak egy ágyat béreltek meg pár polcot, amit a magukénak tudhattak, a többi helyiségen, bútoron eszközön, mind osztozni kellett. Ugyanakkor lényeges különbségek vannak, ha céges tulajdonú lakrészt bérlünk.

Mit kapunk egy lakrész bérlése esetén?
 
Ha a NO.1 Property Zrt. ingatlanjait béreljük, akkor lakrész esetén is többet kapunk, mint sok magántulajdonú szoba bérlése esetén. Egyrészt a cég ingatlanjai felújítottak vagy új építésűek, ennek értelmében pedig minden szép, tiszta és új. A lakások bútorozottak, de van lehetőségünk a saját dolgainkat is vinni. Emellett attól sem kell tartanunk, hogy a lakás más lakói csak úgy besétálnak hozzánk a szobába, ugyanis az ajtók saját, külön kulccsal rendelkeznek. Egyes esetekben több fürdő és WC is tartozik a lakáshoz, így nem kell ezeken különösebben osztozkodnunk.
 
property_pr_cikk_torzs
Sokan nem is tudják, de a lakrész bérlésnek is számos előnye lehet
 
Ha felmegyünk a cég honlapjára, a no1propertyzrt.com oldalon pontos képet kapunk az ingatlankínálatról, és persze arról is, hogy mit kapunk a pénzünkért. A díjak fixek, nemcsak a bérleti díj, de a rezsi is. Nem kell azon tanakodunk, hogy mennyibe fog kerülni majd a rezsi télen, amikor indul a fűtésszezon, mert télen-nyáron ugyanannyit fogunk fizetni. A rezsibe a TV és a WIFI is beletartozik, ahogyan a lépcsőház takarítás is, szóval nem lesznek rejtett költségek, amit egy házsártos tulaj esetleg pluszban felszámol nekünk.

Min kell megosztoznunk másokkal?

Persze a tény mellett nem szabad elmennünk, hogy ha lakrészt bérlünk, akkor mások is lesznek velünk az ingatlanban, és lesz, amin bizony osztoznunk kell. Aki lakott együtt közös albérletben egyetemista korában, vagy megtapasztalta a kollégiumi viszonyokat, azok tudhatják, hogy az együttélés nem mindig egyszerű. A céges ingatanok bérlése esetén is lesznek közös helyiségek, például a konyha és a fürdő, amin meg kell osztozunk másokkal. 

Érdemes a no1propertyzrt.com oldalt alaposan végigböngészni, amikor lakást keresünk, ugyanis a NO.1 Property Zrt. kínálatában többféle lakást is találhatunk, olyat is, ahol külön fürdő és WC jut minden szobához, vagyis az illemhelyiségen nem szükséges osztoznunk. A konyha azonban mindenhol közös. Ha főzni szeretnénk, akkor ezt mindenképp bele kell kalkulálnunk. 

CS.SZ.