Kifizethető még az albérlet?

 

Pár hét és itt a szeptember, ami az egyetemistáknak azt jelenti, egy évre meg kell oldaniuk a lakhatásukat - kivéve persze, ha olyan szerencsések, hogy a szülővárosukban tanulnak. Az albérlet ma már olyan sokba kerülhet, ha a jó lehetőségekről lekésünk, hogy akár a végzettség megszerzéséről is dönthet.

Felmerülhet a lakásvásárlás is mint alternatíva, ami hosszú távra jelent megoldást egy fiatal élethelyzetére. Lássuk, melyik opciónak milyenek a kilátásai a legfrisebb trendek szerint.

 

Saját lakás? Most érdemes hitelt felvenni

 

Az ingatlanpiac komoly árrobbanás után van, ami azt eredményezte, hogy jelenleg kevesebben vennének lakást, vagy építkeznének, mint akár negyedévvel ezelőtt.

 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. augusztusi elemzése szerint az emberek közel fele, 47 százaléka azt gondolja, még drágulni fognak a házak és lakások a közeljövőben. Mivel a szakemberek sem tudnak biztosat mondani, az óvatosaknak marad a várakozó álláspont. Nem kevesen vannak, akik próbálják kivárni a végtelennek tűnő áremelkedés végét, és a közeljövőre prognosztizált árcsökkenésre várnak. Az érdeklődés visszaesése eredményezheti az árak mérséklődését is.

 

Mivel az ingatlanok ára az egekben van, a hitel viszont rendkívül olcsó - a THM-ek hatalmasat zuhantak - remek opció hitel segítségével megszerezni a vágyott otthont. A lakástakarék pénztár okos felhasználásával jelentősen csökkenthetjük a hitel törlesztésének költségeit.
Érdemes előre gondolkodni: ha 4 évvel korábban elindítjuk az LTP szerződést vagy szerződéseket, az ingatlan vételnél jobb pozícióban leszünk.

 

A legtrendibb az agglomeráció olcsóbb része

 

Érdekes fordulat, hogy most először több volt Budapesten a kiköltöző, mint a beköltöző. 9 év óta először többen költöznek ki a városhatáron túlra, mint onnan beljebb, és ennek elsődleges oka a fővárosi lakások négyzetméterárában keresendő.

 

A legnépszerűbbek Érd, Szigetszentmiklós és Dunakeszi, azaz az agglomeráció kevésbé felkapott, pesti oldalának települései. A budai oldali határvárosokba - például Budaörsre - költözni lényegében ugyanannyira költséges, mint Budapesten otthont találni.

 

Albérlet? Mérsékelhető a bérleti díj

 

Dönthetünk a lakásbérlés mellett is, ám itt is jelentősen növekedtek az árak, főleg, ahol az Airbnb-n kínált apartmanok szűkítették a kínálatot.

 

Augusztusban 11 százalékkal nőtt meg a kivehető lakások száma, országszerte mára mintegy 10 000 albérlet közül választhatunk. A piac a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésekor pezsdült meg, hiszen ekkortól keresnek az egyetemisták, főiskolások albérletet. Ha mi nem ebbe a körbe tartozunk, kellemesebb az albérlet keresést korábbra vagy későbbre ütemezni, amikor már lement a ‘csúcsforgalom’.

 

A bérlők - vagy legalábbis egy hányaduk - számára is nyújt az állam némi segítséget. Jó tudni, az önsegélyező pénztárból finanszírozhatjuk 25 évesnél fiatalabb családtagunk albérlettel kapcsolatos költségeit is. Akár egy-két havi díjat is kigazdálkodhatunk ennek segítségével, amennyiben pénztár tagok vagyunk.