

A kényszerüzemeltetés jogi fogalom, amely arra utal, hogy egy közmű szolgáltatási feladatot ellátó üzem jogilag még nem rendezett körülmények között működik, azonban a szerződő felek közös szándéka volt az üzem átadás-átvétele.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepet az üzembe helyezéstől számított első 4 évben a Fővárosi Önkormányzat többségi tulajdonában lévő BKSZT Kft. üzemelteti. A kisebbségi tulajdonos többek között az a Csepel 2005 FH Konzorcium, amely a telep tervezési és kivitelezési munkáit végezte.

A Főváros és a Csepel 2005 FH Konzorcium között 2006 januárjában született meg az a szerződés, amely rögzítette az induló szennyvíztisztítási díjat, továbbá az augusztus 1-jével induló üzemeltetéskor esedékes szolgáltatási díj számítási módját az induló díj alapján
A főváros szakbizottságai a szennyvíztisztítási szolgáltatási díj mértékéről döntöttek. Ez 23,21 forint köbméterenként és alacsonyabb a 2006-ban rögzített induló díjnál, mert az elmúlt 4 év során bizonyos feladatok - így például a Cséry telepre történő iszapszállítás - kikerültek az üzemeltető kötelezettségi köréből.
A szennyvíztisztítási szolgáltatási díj azonban várhatóan nem marad az induló szinten, mert a szakbizottságok döntése szerint további tárgyalásokat kell folytatni annak kiigazításáról - tartalmazza a közlemény.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházás Európai Unió által elismert költsége mintegy 428,7 millió euró - azaz folyó áron mintegy 120-130 milliárd forint -, amelynek 65 százalékát az Európai Unió finanszírozza a Kohéziós Alapból, 20 százalékát a magyar állam, 15 százalékát pedig a főváros állja - közli az összefoglaló.
(Forrás: MTI)
*MA*
Tiszta idő : 24 C| << | 2010 Szeptember | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||