







Művészetek Palotája
- Ismerősökkel, barátokkal állandóan figyeljük a környező országok zenekarait és az itthoni együtteseket - nyilatkozta Machán Frigyes Nesta, a klubfesztivál művészeti igazgatója. - Év közepe, vége felé már látni lehet, hogy melyek azok az új zenekarok, melyek színvonalasak, és az induló karrierjüket segíthetjük. Közülük válogattuk ki a nekünk legjobban tetsző előadókat. Nyilván szubjektív ez a válogatás, és biztosan vannak, akik kimaradnak, de hitünk szerint a program roppant erősre sikeredett. Fellépnek magyar, szlovák, szlovén, cseh, szerb, horvát és lengyel művészek is stílusbeli korlátok nélkül, a honi népzenétől kezdve a pop, a rock és a modern tánczenén át a mash-up producerekig és dj-kig át sokan. Magunk is kíváncsian a senkit sem tisztelő, polgárpukkasztó, és aktuális zenei stílusokat kutyuló Soerii & Pooleket, a Muzsikás prímása, Porteleki László és testvére által alapított Porteleki Bandát vagy a vitathatatlan kvalitásokkal rendelkező, felfedezésre váró Voler Mouche-t. A több, mint harminc fellépő teljes koncertet ad, színpadi jelenlétüket a repertoárjuk hossza határozza meg.
A Vodafone Hangfoglalás vendégországa idén Izland, ezért Torrinin kívül három csapat jön el hozzánk Európa második legnagyobb szigetéről.
- Izland gazdaságilag, társadalmilag is hasonló tüneteket produkál, mint Magyarország - folytatta Machán Frigyes Nesta. - Ahogy a magyart, az izlandi nyelvet sem érti más, ennek ellenére számos zenekaruk bejárta a világot, és vált keresett portékává mind az öt kontinensen. Azért hívtunk tehát izlandi zenészeket a Vodafone Hangfoglalásra, hogy egy újabb kultúrát és zenei nyelvet ismertessünk meg a rendezvény iránt érdeklődőkkel.
- Zene határok nélkül a Vodafone új, zenei szponzorációs irányvonala. A Hangfoglalás kezdeményezéssel közösen nekünk is az a célunk, hogy lépjünk át a határokon, keressük, hallgassuk, játsszuk a zenét - nyilatkozta Suba János, a Vodafone vállalati kommunikációs igazgatója. A Vodafone Zenetár szolgáltatásunk révén egyre több fiatal számára lehetővé válik, hogy kedvenc zenéiket bárhol, bármikor legálisan és tisztán letölthessék. Bízunk benne, hogy ezáltal mi is hozzájárulunk a hazai zenei kultúra színvonalának emeléséhez. Idén a zene és művészet ötvözeteként a Hangfoglalás keretében egy egyedülálló kiállítás szerveztünk Varga Dániel, olimpiai bajnok vízilabdázónk festményeiből az A38 hajón, ahol a zene segítségével érthetővé válik egy-egy festmény mondanivalója és hangulata.
A Vodafone Hangfoglalás másik fele a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban zajlik, itt a hangszer-, a hang-, a fény-, a színpad- és stúdiótechnikai kiállítás kápráztatja el a látogatókat 8.000 négyzetméteren. Több tízezer hangszer, köztük pengetős, billentyűs, fúvós és ütős kerül kiállításra, legtöbbjük ki is próbálható. A korábbiakkal ellentétben kizárólag az 'A' csarnokban lesznek a hangszercsodák, a 150 zenei program illetve koncert a 'C' csarnokban felállított négy színpadon kap helyet.
- Az óriáskivetítőkkel, ledfalakkal felszerelt négy színpadot egymás felé fordítva állítjuk fel - mondta Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára. - Fellép többek közt a Kerekes Band, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Republic, és az Anti Fitness Club. Rengeteg dedikálást is szervezünk, találkozhat a közönség Zsédával, az Irigy Hónaljmiriggyel, Pierrot-val és Szekeres Adriennel. A Hangfoglalás kedvéért különböző projectek is összeállnak, például Váczi Eszter, Bársony Bálint, Varga Ferenc és Balássy Betty részvételével a Funky Péntek. Újdonság idén, hogy úgynevezett silent színpadokon is lesznek koncertek. Ez azt jelenti, hogy kizárólag fülesekkel lehet hallgatni a zenekarokat. Vendégül látjuk a Thanx, Jimmy! Fesztivált, így nagyjából 30-40 ismert gitáros, köztük Hrutka Róbert, Mátyás Attila, Czutor Zoltán, Szekeres Tamás és Sidlovics Gábor fogja előadni egyszerre a Hey, Joe című klasszikust. Ezen kívül a Hangfoglaló Hétfő verseny első két helyezettje, azaz a kaposvári iskolák és a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola összesen 700 diákja énekli el a Zene nélkül mit érek én dalt.
A gyermek- és ifjúsági programok idén már nem csak a SYMA csarnokban, hanem a Művészetek Palotájában is lesznek.
A Vodafone Hangfoglalásra ingyenes a belépés, kivétel ez alól a Művészetek Palotája zenei programja október 2-án este, ide a jegy 2.500, 3.500, 4.500 és 5.900 forintba kerül.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]
Budapest Online - bpn.hu