Vitézy Dávidot szakmai tudása emelte a BKK élére

A VEKE egykori szóvivője most nagy feladatot kapott Tarlós István főpolgármestertől: Vitézy Dávidot a Budapesti Közlekedési Központ frissen kinevezett vezérét nem a jobboldalon jól csengő családneve, hanem szakmai tudása segítette a fővárosi közlekedés elsőszámú pozíciójába.
A diplomáját csupán tavaly nyáron megszerző fiatalember a közfigyelem, a politikai adok-kapok és a fővárosi közlekedés milliárdos közbeszerzései miatt a legdörzsöltebb üzleti körök erőterében kezdheti pályáját.

A fiatal és komoly vezetői tapasztalatok híján lévő Vitézy kinevezése kapcsán természetesen számos kérdés felvetődhet. Alkalmasságán sokat lamentált elsősorban Tarlós István, illetve György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. A politikusok azonban az elmúlt években sokat hallgatták, sokat dolgoztak vele, így azt mondták végül: "Próbáljuk meg, adjunk neki egy esélyt!" Ami persze egyik oldalról, azaz a főváros részéről csak egy próba, az a másik oldalról, Vitézy szempontjából létkérdés.

Még kisiskolás volt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. frissen kinevezett vezérigazgatója, amikor megállt a Fillér utcai lakásuk előtt egy BKV-s autó, hogy elvigye a közlekedési vállalat diszpécserközpontjába. Forgalmi zavar támadt a fővárosban, és mivel a kis Vitézy fejében ott volt az egész BKV-menetrend, a vállalat teljes működése, ezért a kritikus helyzetben segíteni tudott az optimális átszervezés kitalálásában - írja a Figyelő a címlapsztorijában. Azt, hogy a történet, amelyet Vitézy Dávid egyik iskolatársa mondott el, valóban így játszódott-e le, nem tudni, de az biztos: a 49-es busz vonalán felnevelkedett srác élt-halt a tömegközlekedésért.

A hobbi, a hihetetlen motiváltság azóta is megmaradt, így szakmai berkekben igazán megrökönyödést sem keltett, hogy 25. születésnapja betöltése előtt Tarlós István főpolgármester őt nevezte ki az újonnan létrehozandó, a BKV Zrt.-t is felügyelő, BKK elnevezésű közlekedési és parkolási holding vezetőjének.

 

Vitézy Dávidot szakmai tudása emelte a BKK élére

Tarlós István felkérésére Vitézy Dávid 2007 elejétől 2009 végéig három éven át a BKV felügyelőbizottságának ellenzéki delegáltja volt. Ebben a minőségében "folyamatosan verte a palávert". A szerepe rendkívül fontos volt a korrupciós hálózat leleplezésében


Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettesnek, Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi BKV-vezéreknek, de Kocsis Istvánnak, a közlekedési cég jelenlegi vezetőjének is nekiment, vagyis rengeteg érdekbe piszkált bele. Mindez nem maradt következmények nélkül, őt is megpróbálták kikezdeni.

 

Forrás: fidesz.hu

Budapest Online

[matesz]