Veszélyben Békásmegyer tűzvédelme

A főváros szorítani kénytalan a nadrágszíjon, ezért vezetői át akarják gondolni a következő évekre tervezett nagyberuházásokat.
Atkári János főpolgármester-helyettes szerint sokmilliárdos elképzeléseiket kell törölni a hétéves fejlesztési tervből. Az "áldozatok" között szerepelhet a XI. kerületi Kocsis utcai, volt BKV-szálló helyén építendő átmeneti munkásszálló, a Szent László Kórház rekonstrukciója, valamint a békásmegyeri tűzoltólaktanya.

Ez utóbbi különösen érzékenyen érinti a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságot, pontosabban a Békásmegyeren élő több tízezer embert. Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának elnöke szerint, ha a főváros elodázza a laktanyaépítést, azzal nemcsak több tízezer ember biztonságát teszi kockára, hanem önmagával is ellentmondásba keveredik. Budapest középtávú tűzvédelmi koncepcióját ugyanis egyhangúlag fogadták el a képviselők. Nem szólva arról, hogy a laktanya építése ombudsmani vizsgálat eredményeként vetődött fel. Ráadásul eddig már jelentős összegeket öltek bele az előkészítésbe - hangsúlyozta Danielisz Béla. Érdekes az is, hogy a beruházások felülvizsgálata nyilván már korábban megfogalmazódott Budapest vezetőiben, a városrendészeti bizottság mégis, éppen a múlt héten kapta meg a laktanya beruházási engedélyeit bizottsági egyeztetésre.

A laktanyaépítés mindenekelőtt szakmai okból indokolt. Brieber István ezredes, az FTP parancsnokának gazdasági helyettese visszautalt arra, hogy egy békásmegyeri tűzőrség létesítése már a '80-as évek elején felvetődött, amikor a Jós utcában történt robbanásban több ember meghalt. Néhány évvel később, 1998-ban a Zsirai Miklós utcában gyújtogatás miatt keletkezett lakástűzben egy egész család vesztette életét. A tűzoltók minden erejüket megfeszítve küzdöttek, a két tűz mégis nemcsak jelentős károkat okozott, hanem emberéleteket is követelt. Ezért az állampolgári jogok biztosa még 1998-ban vizsgálatot kezdeményezett, amely megállapította, hogy nem megfelelő Békásmegyer tűzvédelme. Amikor a III. kerületi Vihar utcai laktanya épült, még biztonsággal elláthatta a városrész védelmét. Időközben felépült azonban a Békásmegyeri lakótelep, ahol 50-80 ezer ember, vagyis egy közepes város népessége él.

A Szentendrei út forgalma miatt csak jelentős késedelemmel érhető el a lakótelep. A vonulási idő, amely az EU-normák szerint legfeljebb tíz perc lehetne, üres úton 7-8 perc lenne. De egy-egy riasztás után előfordulhat, hogy a 6-7 kilométeres távolság leküzdése fél órába telik. Mivel Békásmegyeren sok a tíz-tizenöt emeletes épület, tűz esetén a mentés akár néhány perces késedelme is beláthatatlan következményekkel járhat.

Brieber ezredes hangsúlyozta, a városatyák egyhangúlag fogadták meg az ombudsman ajánlását, és 2000-ben 400 millió forintot szavaztak meg a laktanya építésére. Megtörtént a telek kijelölése, a telekkönyvezés, a régészeti feltárás, kiírták a tervpályázatot, sőt ez év márciusában már az építési engedélyeket is megszerezték. Eddig 40 millió forintot költöttek el a beruházásra. Brieber ezredes egyetért Danielisz Bélával, hogy ha most elodázzák a beruházást, lehet, hogy soha nem kap megfelelő tűzvédelmet a lakótelepen élő több tízezer ember.

Az ezredes reménykedik azonban, hogy ez nem következik be, és jövőre az utolsó negyedévben már megkezdheti működését az új békásmegyeri laktanya, ahonnan gyorsan elérhető és könnyen védhető lesz a városrész.

(Népszabadság)