
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vérlázítónak tartja , hogy a szocialisták két kézzel szórják a közpénzt a súlyos bűncselekmény gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester fizetésére.






A legnagyobb ellenzéki párt a közélet megtisztítására hivatkozva nyújtotta be a javaslatot, amelynek célja, hogy az önkormányzati vezetők ne részesülhessenek díjazásban és költségtérítésben az egyes személyi szabadságot kizáró, illetve korlátozó kényszerintézkedések hatálya alatt.
Hunvald Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség tucatnyi tényállással összefüggésben többek között hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja, melyeket bűnszervezetben követett el, így a gyanúsításban foglalt bűncselekményekért a törvény szerint akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.
(Forrás: fidesz.hu - MTI)
Budapest Online - bpn.hu