Ütemszerűen haladnak a Puskás Aréna építésével

Fürjes Balázs kormánybiztos szerint az Aréna november 25-ére a Magyar Labdarúgás Napjára elkészül. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint lehet még előbb is át tudják adni a stadiont.

A tervek szerint egy válogatott mérkőzéssel nyitják meg a kapukat, ha azonban az építkezés november 25-ig elhúzódik, akkor kettős rangadóval avatják fel az épületet. 

 

Az építés irányításáért felelős kormánybiztos kiemelte a fő szempontokat, amiket figyelembe vettek az építkezés során:

 

A múlt iránti tisztelet gyanánt a régi Toronyépület megtartásával épült az új. Az elbontott anyagokból is felhasználtak az új konstrukcióba. Fürjes Balázs szerint fontos szempont volt, hogy a nézők könnyen és gyorsan közlekedjenek, közelebb legyenek a küzdőtérhez, így a lelátó meredeken ível felfelé. A stadion, ahol közel 67 ezer ember fér el teljesen fedett lesz és egy 1500 férőhelyes konferenciatermet is kialakítanak  benne. A küzdőtér 11 ezer négyzetméteres lesz. A toronyépület múzeumként látogatható majd, ahol a névadóról, Puskás Ferencről rendezik az első kiállítást.

 

Ütemszerűen haladnak a Puskás Aréna építésével

forrás: kormany.hu - Ütemszerűen haladnak a Puskás Aréna építésével


Az Aréna nem csak focimeccseknek ad majd helyet, hanem koncerteknek és fesztiváloknak is kiválóan alkalmas lesz. A beruházás teljes egészében magyar a tervezéstől a kivitelezésig, kivéve azokat a részeket, amit nem lehet Magyarországon előállítani. Ez az építkezés 15 ezer embernek ad munka lehetőséget. Nemzetközi szinten átlagos árkategóriából sikerül megvalósítani, ami 142 milliárd forintos beruházást jelent. Egy nyílt EU-s pályázatot hirdettek meg, ahol ez volt a legkedvezőbb ár.

 

Csányi Sándor elmondása szerint a stadion a négy Eb-mérkőzéssel biztosan betölti a szerepét. A jövő évi Eb-n három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad majd helyet. Ha a magyar válogatott is bekerül a résztvevők közé, akkor két találkozóját hazai pályán játszhatja le a csoportkörökben. Néhány év múlva lesz nemzetközi döntő is a stadionban, és ha minden jól megy még Bajnokok Ligája-döntőre is sor kerülhet.

 

Tarlós István főpolgármester kijelentette, hogy az országnak szüksége van egy ilyen multifunkcionális stadionra.