Új piaca van Budafoknak

A budafoki piac helyén új piac épült a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ pályázatának segítségével.

A városrész korábbi piaca a legendás Szomszédok-sorozat forgatási helyszíne volt, erre emlékezve nevezték el az új piacot Szomszédok piacának. A budafokiak bíznak abban, hogy az új piac igazi közösségi térré válhat. A projekt részeként megújult a Stációk menti lépcsősor, a Stáció Kert kilátóval, a Kálvária park és környezete, ahol a Magyar Zarándokút jelzői is helyet kaptak. Az új piacot a helyiek már birtokba vették, ám az ünnepi átadással a városvezetők megvárták a tavasz beköszöntét. "Egy évtizedes álom valósult meg Budafok központjában - szögezte le a kerület polgármestere,  Karsay Ferenc Budafok-Tétény polgármestere, aki kifejezte reményét, hogy a piac a közösségi élet egyik fontos központja lesz.


A Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat több mint 364 millióval segítette a pályázaton keresztül ezt a projektet, amit a helyi önkormányzat hasonló összeggel egészített ki. Dr. Szencei Balázs főpolgármester helyettes az átadón kiemelte: eddig kilenc TÉR_KÖZ-projekt valósult meg a fővárosban, melyeket még további 28 követ, nagy részüket még idén átadják.


budapestvideo.hu / MCOnet