Szirtes Tamás a Madách Színház új igazgatója

Titkos szavazással, egyhangú döntéssel Szirtes Tamást választotta meg a Madách Színház új igazgatójának a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága.
Az MTI híre szerint, a döntés értelmében, a jelenlegi direktort, Kerényi Imrét 2004. február elsején váltó új igazgató négy évig áll majd a teátrum élén.
A posztra két jelölt pályázott, a másik induló Kocsis László Levente volt, aki az idén néhány hónapig a Szegedi Nemzeti Színházat irányította. Néhány nappal ezelőtt a szakmai zsűri is egyhangúlag Szirtes Tamás mellett voksolt, aki 30 éve tagja a Madách Színháznak, jelenleg főrendezője a teátrumnak.

Az új igazgató személyes meghallgatásakor - céljait sorolva - egyebek között arról beszélt, hogy az 1983-ban útjára indított, máig sikeres zenésszínház-jelleget megőrzi. Bízik abban, hogy közhasznú társaságként még hatékonyabban működhet a színház.

(Budapest Portál)