Rozgonyi Zoltán lesz Zugló fideszes polgármesterjelöltje az októberi választásokon

 

Dr. Pesti Imre a Fidesz regionális pártigazgatója 2014. augusztus 11-én hétfőn bemutatta a Fidesz Zuglói Polgármesterjelöltjét, Rozgonyi Zoltánt.

Mint mindenki számára ismert, ősszel önkormányzati választások lesznek. Dr. Pesti Imre beszédét azzal kezdte: Az elmúlt 4 év sikeresnek mondható a kerület önkormányzatának életében, hiszen Zugló költségvetéshiánya megszűnt, ezzel együtt megteremtődtek a feltételei annak, hogy egy új fejlődési pályára kerüljön a XIV. kerület.

 

 

Dr. Pesti Imre, a Fidesz regionális pártigazgatójának bemutató beszéde



A közvéleménykutatások és a vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a zuglóiak zuglói polgármestert szeretnének. Rozgonyi Zoltán 24 éve tevékenykedik Zuglóban, 16 éve önkormányzati képviselő, alpolgármesterként pedig már mindent tud a kerületről. \"Zugló akkor sikeres, ha sikeres a Főváros, és a kormányzat is\" - tette hozzá Pesti imre.

 

\"Rozgonyi

 

Dr. Pesti Imre a Fidesz regionális pártigazgatója bemutatta a Fidesz Zuglói Polgármesterjelöltjét, Rozgonyi Zoltánt

 



\"Óriási megtiszteltetés, hogy polgármesternek jelöltek. Igyekszem megfelelni majd az elvárásoknak\" - modta Budapest harmadik legnagyobb kerületének jelöltje, aki emlékeztetett: gazdaságilag és erkölcsileg  mély válságban vették át 2010-ben a zuglói önkormányzat vezetését. De rendet tettek és most már az építkezés időszaka következik.

\"Az a feladatunk, hogy fejlesszünk, biztonságot nyújtsunk, rendet tartsunk és gondoskodjunk az itt élő emberekről és otthonaikról. Ezt csak összefogással lehet: össze kell fogni a kormányzattal, a Fővárossal és legfőképpen a zuglóiakkal. Én azon fogok dolgozni, hogy ez az összefogás minél szélesebb és minél erősebb legyen\" - hangsúlyozta bemutatkozó sajtótájékoztatóján Rozgonyi Zoltán.

 

MCOnet