Rétvári Bence: Új budapesti kórházra van szükség

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a Fővárosban egy komplex, sürgősségi ellátásra alkalmas és egy telephelyen működő új kórház kellene.


Akár két-három éven belül felépülhet az új komplexum. Rétvári Bence államtitkár azt mondta, hogy a kormány támogatja a fővárosi kórházépítést, hiszen vidéken nagyobb arányú fejlesztések valósultak meg az elmúlt időszakban. Kifejtette, hogy 2010 után felgyorsultak a beruházások, a korábbiakban soha nem volt olyan négyéves ciklus, amikor ennyi egészségügyi fejlesztés valósult meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence

 

Rétvári Bence: Új budapesti kórházra van szükség

 



Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működéséért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a 2016-os költségvetésben 1 milliárd forint áll rendelkezésre az új komplexum megtervezésére. A kórházat - látva a budapesti ellátórendszeri viszonyokat - elsősorban Budán szeretnék felépíteni, azon belül több helyszín látszik alkalmasnak, de még a döntési mechanizmus elején járnak.


MTI/EMMI/MCOnet