Petíciót hoztak a romák Pestre

Petíciót adtak át a köztársasági elnöknek azok a romák, akik egy demonstráció keretében érkeztek Budapestre, vasárnap délelőtt. A menet még október elején indult Jászladányból: a kirekesztés ellen demonstrálnak.

Roma kislány

A kirekesztés ellen demonstrálnak annak a roma felvonulásnak a résztvevői, mely még október elején indultak el Jászladányból, gyalogosan.

A résztvevők vasárnap délelőtt értek a Felvonulási térre, majd a Sándor Palotához vonultak, hogy petíciót adjanak át Sólyom Lászlónak.

A 12 pontos iratot nem az államfő, hanem a hivatal protokollfőnöke vette át délután, majd a mintegy 4-500 fős tömeg szétoszlott. A rendezvényen semmilyen rendbontás nem történt.

 

Minden út egy kis lépéssel kezdődik - jelentette ki még a Felvonulási téren mondott nyitó beszédében Kállai László szervező, aki szerint a meneteléssel a cigányság megtette az első lépést a többségi társadalom felé, most pedig utóbbiakon a sor, hogy megszűnjön a két társadalmi csoport közötti egyenlőtlenség és kirekesztés.

 

A Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke vezette 'Jöjj és lásd!' - menet egyebek mellett azt szeretné elérni, hogy az államfő járjon közben annak érdekében, hogy a romák esélyegyenlősége megvalósuljon, főként az oktatás, a foglalkoztatás vagy a lakhatás terén.

 

A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet 2003. november 13.-án alakult meg. Működése kiterjed az ország egész területére, kiadásait tagdíjakból, természetes- és jogi személyek adományaiból, valamint pályázati és más közösségi forrásokból fedezi - írják a menetről szóló blog-oldalukon.


Az Egyesületnek a következők a céljai:

 

-a jászsági térségben lakó romák jogegyenlőségének, emancipációjának elősegítése, érdekképviselete;
-a roma és nem roma lakosság közötti harmonikus együttélés segítése, konfliktusok kezelése;
-a diszkriminációs, rasszista jelenségek elleni fellépés;
-a roma és nem roma lakosság részére érdekvédő, polgárjogi és ismeretterjesztő szolgáltatások, szolgálatok működtetése;
-a jogvédelem, az oktatás, a kultúra, a környezetvédelem, az egészségügy, a szociális és foglalkozatási helyzet, a közösségi- mentális környezet javítása, fejlesztése érdekében szervező, szolgáltató és szolgáló közösségi tevékenység


[Forrás: OrientPress Hírügynökség]

 

Budapest Online - bpn.hu

 

Szólj hozzá a Budapest fórumon!