Pazar kínai lampionfesztivál az állatkertben - május 22-ig

Páratlan éjszakai kaland a Budapesti Állatkertben minden este 19 és 22 óra között.

Bár a kínai lampionok Magyarországon sem ismeretlenek, kevesen tudják, hogy ezek a világító műalkotások ezernyi színárnyalatban, formában és méretben léteznek. Olyannyira, hogy az ázsiai országban a lampionok készítése valóságos művészeti ágnak számít, amelyben éppúgy jelen van az évezredes tradíció, mint a modern stílusirányzatok. E látványos műalkotások világával kontinensünkön eddig csak elvétve lehetett találkozni, jóllehet az elmúlt években néhány holland és belga állatkertben, illetve botanikus kertben rendeztek már kínai lampionfesztivált. Európa szívébe a Budapesti Állatkert hozza el először az egyedülálló kínai fényvarázst, amelyet a hazai közönség – a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódó programként – 2016. április 8-tól május 22-ig tekinthet meg a kert területén. A látogatók közel ötven, színes fényekben pompázó kompozíciót csodálhatnak meg, amelyek között akadnak kifejezetten tradicionális témákat felvonultató, illetve újabb korokat idéző alkotások is.


A 20 méteres sárkánylampion


Természetesen nem hiányzik majd az óriási világító sárkány, illetve az állatfigurákat megjelenítő lampionok sem. A sokféle ámulatba ejtő látnivalón keresztül egy hazánkban kevésbé ismert művészeti ágat, s egy kontinensnyi ország több ezer éves kultúrájának fontos részét ismerheti meg a nagyközönség. A 45 napon át tartó fesztiválon kínai lampionművészek egyedülálló alkotásait láthatja Budapest közönsége: színpompás, 20 méteres sárkány és több száz csodás fénylény, ragyogó kínai pandák, pompás pingvinek, vidám éjszakai pillangók.


budapest.hu / MCOnet