Nyugati tér: lámpatest okozhatta a tüzet

Egy felforrósodott lámpatest okozhatta a Nyugati téri aluljáróban pusztító tüzet - legalább is ezt valószínűsíti a tűzoltóság.
A tanúk eddigi elmondása szerint a tűz keletkezési helyén, egy bőrdíszműves üzletben, két eladó dolgozott, akik felváltva voltak a boltban. Amikor egyikük takarítani akart - körülbelül kilenc órakor -, elhúzta a függönyt, ahol a porszívót tartották, és meglátta a lángokat. Ugyan azonnal elindult, hogy tűzoltó készüléket keressen, de mire visszaért, már elárasztott mindent a füst - írja a Népszabadság.
A tűzoltók már csak légzőkészülékekkel és hőkamerával tudták megközelíteni a feltételezett tűzfészket. Munkájukat akadályozta, hogy - szabálytalanul - az üzlethelyiségeken kívüli közlekedőutakra is kipakoltak az árusok.
A tűz eloltása és közvetlenül az aluljáró átszellőztetése után a tűzfészekkereső kutyával is átvizsgáltatták a helyszínt. Sam, a hatéves labrador retriever azonban nem járt sikerrel. A tűzoltók szerint valószínű, hogy a valamilyen elektromos berendezés okozta a tüzet. Megállapították, hogy egyetlen konnektorról több fogyasztót és fényforrást szabálytalanul üzemeltettek a boltban. A legvalószínűbb azonban, hogy a magasra rakott, nejlonokba csomagolt áru túl közel volt az egyik fényforráshoz.

(Budapest Portál)