Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes nem érti, miért nem támogatta az SZDSZ az átláthatóságról szóló előterjesztését a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
A politikus közleményében kiemelte: a budapesti városvezető koalíció pártjai elkötelezték magukat amellett, hogy a minél gyorsabb és hatékonyabb intézkedésekkel helyreállítsák a bizalmat a fővárosi tulajdonú cégek iránt. Alig telt el tíz nap azóta, hogy a Demszky Gáborral tartott közös sajtóbeszélgetésen bejelentette a budapesti átláthatósági intézkedéseket. Akkor a főpolgármester kifejtette, hogy támogatja javaslatát és segíti annak közgyűlési elfogadását.
Munkában a Fővárosi Közgyűlés
Javaslata célja, hogy olyan szabályozást vezessenek be a főváros egyszemélyi tulajdonában lévő társaságoknál, amely biztosítja az ellenőrzésben az irányítás szakszerűségét és a szerződések nyilvánosságát. Értetlenül tapasztalta a hétfői rendkívüli ülésen, hogy a főpolgármester által vezetett fővárosi SZDSZ frakció tagjai nem támogatták az azonnali intézkedéseket, és érdemi magyarázat nélkül levették napirendről a javaslatát.
A vitában Lakos Imre (SZDSZ) azt mondta: az előterjesztés „nem kiérlelt”, az csak „ötletek gyűjteménye”. Javasolta, hogy egyeztessenek a frakciók, és később vigyék vissza a javaslatot a közgyűlés elé. A testület ezután Bőhm András (SZDSZ) javaslatára úgy döntött, hogy politikai egyeztetés után október végén tárgyalja az előterjesztést.