H I R D E T É S

Budapest hírek

Megújult az onkológiai osztály

Megújult az onkológiai osztály

Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterre bejelentette, hogy öbb mint 400 millió forintból újult meg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet onkológiai osztálya.

Vályi-Nagy István, az ESZSZK főigazgatója kiemelte, hogy jelenleg évi 50 ezer fekvő- és tízszer ennyi járóbeteget látnak el, és ez a szám az intézményi centralizáció esetén csak nőni fog. Elmondta, a most létrehozott osztályt több különálló épületből költöztették egybe, egy- és háromágyas szobákkal újabb csúcsszínvonalú részleget alakítva ki.

 

Több mint 400 millió forintból újult meg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet onkológiai osztálya

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mondott az Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet megújult onkológiai osztálya átadásán

 

Szólt arról is, hogy forradalmi változások előtt áll a daganatos megbetegedések kezelése, így a következő öt évben a kemoterápiával szemben előtérbe kerülnek más megoldások; erre készülve az Országos Onkológiai Intézettel közösen 3,5 milliárdos pályázati forrást nyertek el a terápiák és a diagnosztika fejlesztésére. Az osztály a Szent László Kórház telephelyen egy teljesen felújított épületbe költözött át; a fejlesztés költségeiből 270 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, 94 milliót a kórház, 40 millió forintot a Szerencsejáték Zrt. állt.

 

MTI/T.D.

Dubai Hír

Törökország Hotel

Pest Megye hírek

Ász Hír

Partnereink

Partner logó