Még a villamos is mosolyog

A Budapesti Közlekedési Központ és a Mosoly Alapítvány jótékonysági kampányt hirdetett Még a villamos is mosolyog címmel. Az akció során a hosszan tartó betegségben szenvedő gyerekek lelki gyógyulását segíthetik azok az utasok, akik támogatják a civil szervezet terápiás programjait. 

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a kampányban részt vevő szervezetek közös sajtótájékoztatóján azt mondta, Budapest gyermekbarát város, és azt szeretnék, ha ez a szemlélet áthatná a városszervezésben és működésben is. Azt hangoztatta, csak az a város lehet igazán sikeres, ahol jó gyereknek lenni. Ezért  szerinte az élet minden területén különösen nagy figyelemmel kell irántuk lenni, különösen a a beteg gyerekek iránt, és meg kell próbálni az életüket könnyebbé, vidámabbá tenni.

 

Jótékonysági kampányt indított a BKK és a Mosoly Alapítvány a beteg gyerekekért

A kampány idejére 13 BKK-s ügyfélcentrumba adománygyűjtő dobozokat, "perselyeket" helyeznek ki

 

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója azt mondta, a főváros közlekedésszervező cégeként szeretnék élhetővé, szebbé tenni a fővárost, emberközelibbé hozni a közlekedést. Mint hozzátette, így találkozott egy korábbi elképzelésük, a mosolygó villamosok ötlete az alapítvány kezdeményezésével; így indult el a beteg gyerekek segítségére irányuló akció. A kampány egy hónapig tart, ez idő alatt például a villamosokon kihelyezett fényképeken azt mutatják meg, mennyire nem látható különbség egy egészséges és egy betegségből gyógyult gyerek mosolyán. A Széll Kálmán téren bemutatott nagykörúti villamosok elejére matricákkal mosolygó szájakat ragasztottak, amelyek így - a lámpákkal mint szemekkel - a közösségi oldalakról ismert "smile" jelre hasonlítanak.

 

A kampány idejére 13 BKK-s ügyfélcentrumba adománygyűjtő dobozokat, "perselyeket" helyeztek ki azoknak, akik azt szeretnék, hogy minél több gyerekhez eljussanak az alapítvány terápiás programjai. A kampányhoz a reklámfelületeket a JCDecaux biztosította.

MTI/T.D.