H I R D E T É S

Budapest hírek

Képviseleti irodát nyitott Budapesten Qinhuangdao

Képviseleti irodát nyitott Budapesten Qinhuangdao

Kína nyári fővárosaként emlegetett Qinhuangdao nyitott képviseleti irodát. Az ünnepségen köszöntötte a megjelentek Dr. Pesti Imre, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének elnöke és Liu Bo, a Budapesti Kínai Nagykövetség kereskedelmi tanácsosa.

Dr. Pesti Imre, kiemelte, hogy egy ilyen iroda megnyitásához szükséges - akár a több évtizedre visszanyúló - jó kapcsolat két ország között. Szavai szerint Magyarország erős ázsiai gyökereinek köszönhetően igazi híd Ázsia és Európa között. Felidézte, hogy hazánk elsőként ismerte el a Kínai Népköztársaságot, illetve az Európai Unión belül kiállt a keleti-nyitás politika mellett.

 

 

"Kína óriási fejlődést produkált mind gazdasági, mind kulturális téren, a világ egyik elsőszámú tényezőjévé vált" - hangsúlyozta az MNHSZ elnöke. Hozzátette: a magyar szellemi kapacitás és Kína gazdasági tapasztalata együttes erővel hatalmas sikereket érhet el. A képviseleti iroda megnyitása kapcsán kiemelte: ez külön megerősíti a két ország közötti együttműködési szándékot.

 

 

Interjú keretében elmondta, hogy Qinhuangdao Kína nyári fővárosa, amely nem csak a politiaki hátteréről híres, nagyon erős gazdasági potenciállal rendlekezik. "A világ egyik legnagyobb logisztikai és szénkereskedelmi központja található itt" - emelte ki Dr. Pesti Imre. Véleménye szerint jelentős források érkezhetnek Magyarországra az irodán keresztül, az MNHSZ elnökeként pedig fontosnak tartotta, hogy összekapcsolja a két várost.

 

 

 

Liu Bo, a Budapesti Kínai Nagykövetség kereskedelmi tanácsosa üdvözölte, hogy a képviseleti iroda mintegy 350 méterre található a nagykövetségtől. A két ország gazdasági kapcsolatait számokkal mutatta be. Kiemelte, hogy a közép-kelet-európai kínai befektetések összege 10,8 milliárd dollár, ebből pedig 5 milliárd Magyarországra érkezett. Szólt arról, hogy Kína Magyarország tizedik legnagyobb kereskedelmi partnere, az elmúlt időszakban pedig további befeketetések várhatóak, hiszen számos kínai cég látogatott már el Magyarországra tájékozódás céljából. 

Törökország Hotel

Pest Megye hírek

Ász Hírportál

Bulvár

Partnereink

Partner logó