Folyamatosak a fejlesztések a reptéren

A Liszt Ferenc repülőtér óriási átalakításon ment keresztül az elmúlt években, a fejlesztések pedig a jövőben is folytatódnak. 

Az elmúlt években közel 70 milliárd forintos fejlesztésen esett át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a beruházások pedig a közeljövőben sem állnak meg, hiszen újra irányítják az 1. Terminált, valamint megépítik a 3. Terminált. A beruházásokat a Budapest Airport finanszírozza. 

A Budapest Airport a legújabb közleményében összesítette az elmúlt évek legkomolyabb újításait. 2019-től kezdve megépítettek egy teljesen új utasmólót, amely 14 beszállítókapuval rendelkezik. A móló 11 500 négyzetméteren helyezkedik el és 2500 ülőhelyet biztosít az éppen a repülőtéren tartózkodó utasoknak. 

A Budapest Airport közben a BUD Cargo City-t is átadta, amelyet a légi áruszállítás új központjának neveznek Magyarországon. A bázis a tavalyi évben minden idők legjelentősebb mennyiségű áruforgalmát bonyolította le, mivel az áruforgalom a 183 ezer tonnát is meghaladta. 

repter_torzs

A fejlesztésekkel az utasok is elégedettek

Volt még egy óriásberuházás a légi kikötő területén, hiszen új poggyászosztályozó csarnokot épített fel a Budapest Airport, ezzel jelentősen fejlesztette a korábbi infrastruktúrát, a szalagrendszer pedig így már 3 kilométer hosszú. Mindezek mellett a terminál épületek megközelítése nem csak gyorsabb, de biztonságosabb is lett a legújabb turbókörforgalomnak köszönhetően, amelyet már két sávosra terveztek a kivitelezők. 

Ami a jövőt illet, a Budapest Airport még nagyobb beruházásokat tervez a repülőtéren, hiszen megkezdődik az 1. Terminál újranyitása, továbbá zajlanak az előkészületi munkák a 3. Terminál építési területén. Az 1. Terminál beruházása 2024-re, míg a 3. Terminál megnyitása 2028-ra készülhet el. 

A beruházások eredményei már most látszanak, mivel az utasok jóval elégedettebbek voltak a repülőtérrel egy friss felmérés szerint, mint ez előző években. 

Forrás: MTI, Budapest Airport
CS.SZ.