Emléktábla a hősi halott rendőrnek

Felavatták az intézkedés közben hősi halált halt rendőrtiszt, Borsos József emléktábláját a napokban, Budapesten; a rendőrtiszt szerdán lett volna 40 éves.
Az MTI híréből kiderül, hogy az emléktáblát Salgó László vezérőrnagy és Bolcsik Zoltán dandártábornok, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság vezetője leplezte le. Az emlékhelynél az Országos Rendőr-főkapitányság, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság és a Belügyminisztérium képviselői helyezték el az emlékezés virágait, majd az elhunyt rendőr kollégái tisztelegtek Borsos József emléke előtt.

- Az emléktáblát mementónak szánjuk valamennyi rendőrnek, aki a köztársaság rendjének, biztonságának érdekében életét kockáztatja esküje értelmében - mondta az országos rendőrfőkapitány a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Aradi utcai épületének aulájában tartott avatáson. Salgó László vezérőrnagy megerősítette: Borsos József emlékét megőrzik, nem hagyják magára a családot, és a mindennapokban is a család mellett áll a belügyminiszter, a rendőrség vezetése és az elhunyt rendőr közvetlen kollégái. Az országos rendőrfőkapitány átadta Borsos József utolsó pillanatig magánál tartott rendőrigazolványát a rendőrtiszt nagyobbik fiának.

Borsos Józsefet május 13-án hajnalban, Budapesten, intézkedés közben lőtte le egy többszörösen büntetett előéletű bűnöző. A tisztet a belügyminiszter hősi halottá és posztumusz alezredessé léptette elő. Borsos Józsefnek egy 15 és egy 11 éves fia maradt árván.

(Budapest Portál)