Budapesten tartotta éves konferenciáját a Nemzetközi Hírmédia Szövetség

Először rendezték Magyarországon az 1930-ban alakult International News Media Association (INMA) éves tanácskozását, amelynek fő témája a mobileszközön megjelenő és a videós szerkesztőségi tartalmak kezelése, a videók használata, a közösségi média és az újságírás kapcsolata volt.

Az Egyesült Államoktól Oroszországon át Indiáig mintegy 30 országból érkeztek résztvevők az október 18. és 20. között Budapesten megrendezett hírmédia-konferenciára.  Az International News Media Association (INMA ) vezérigazgató-ügyvezetője, Earl J. Wilkinson szerint a következő tíz év az üzleti modellek közötti egyensúly megteremtésének kora lehet. A legfőbb irányok között a médiafogyasztás mobileszközökre költözését, a tartalom minél egyszerűbb elérésének biztosítását, és azok fizetőssé tételét említette. A szakember szólt arról is, hogy a médiaipar átalakulása a hirdetési szektort is alapjaiban érinti majd, hiszen három év múlva az online reklámok zömét már programozott hirdetések adják.


A világ legnagyobb médiainnovációs fórumát, amelynek házigazdája, a Magyar Lapkiadók Egyesülete, videoüzenetben köszöntötte Tarlós István főpolgármester is.


Az INMA 70-nél is több ország 607 médiacégénél mintegy 6100 tagja van, így a rendezvény kétszázötven vendégének mintegy 80 %-a külföldről érkezett. A főpolgármester hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a sajtó pontosan, hitelesen teljesítse feladatát. Megjegyezte, hogy a tanácskozás helyszínének kiválasztása mutatja: Budapestre érdemes eljönni!


MTI/MCOnet