Buboréksikló a Gellért-hegyre

Novemberben dönthet a Fővárosi Közgyűlés a Rác fürdő projektjéről.
Az elhúzódó egyeztetések miatt október helyett csak novemberben dönthet a Fővárosi Közgyűlés a Rác fürdő projektjéről, vagyis a létesítmény szomszédságába tervezett mélygarázs, valamint a Tabánt és a Gellért-hegyet öszszekötő sikló megépítéséről – nyilatkozta lapunknak Vajda Pál városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. A városatyák a jövő hónapban a főváros és a Rác Nosztalgia Kft. közötti megállapodásról határoznak, amely tisztázza, milyen feltételekkel építhetik meg a siklót.

Mint arról korábban beszámoltunk, a tervezett termálgyógyszállóra, a szállodára és a vendéglátó-ipari létesítményekre megvan a jogerős építési engedély. Horváth Gábor, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Rt. vezérigazgatója a városháza tulajdonosi bizottságának egyik korábbi ülésén ismertette, hogy a fürdő felújításához szeptember közepén 750 millió forintot nyertek a Széchenyi-tervből. A kiviteli tervek készülnek, és megvan az építési engedély is. A beruházás összességében egyéves csúszással indulhat el.

A háromnegyed részben a Rév Nosztalgia Kft. és egynegyed részben a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. által a projektre létrehozott társaság, a Rác Nosztalgia Kft. az elképzelések szerint duplájára növelné a fürdő területét, és máshol nem található egészségügyi szolgáltatásokat is meghonosítana. Az új, hatvanszobás, négycsillagos szállodában konferenciák rendezésére is lenne lehetőség, megújulna a Ráckert is. Ezek mellett kétszintes, tizenegy busz és hetven személyautó elhelyezésére alkalmas, közforgalmú mélygarázs is épülne. A Rác fürdő és a többi épület alatti föld továbbra is a fővárosé maradna, a földhasználati jog és a felépítmények a kft. tulajdonába kerülnek.

Az elképzelések szerint a Ráckertet és a Gellért-hegyet kötné össze Budapest második siklója. Az alsó állomás közvetlenül a Gellért-hegy tövében lenne, ezt a fürdőtől a Hegyalja út alatt átvezető passzázson lehetne megközelíteni. A szerelvények egy szakaszon a föld alatt haladnának, és a pálya harmadánál bukkannának a felszínre. A száz-százhúsz utast szállító sikló éjjel-nappal működne. A Clark Ádám téri siklótól eltérően a Tabánból hipermodern, üvegbuborék-szerű járművek vinnék az utasokat.
(Népszabadság)