Barátokkal Európában és azon túl

Idén a legkedveltebb úti célok top listáján három európai főváros állt az élen, London, Párizs és Róma. Utána következtek távolabbi kontinensen található települések, de a külföldiek számára Budapest is igen kedvelt kirándulóhely volt ebben az évben.

 

Idén a külföldi útjaink többségét közeli nagyvárosokba terveztük, de kedvelt célállomások voltak még Portugália, Görögország vagy Indonézia is. Ezeket az utazásokat, nyaralásokat mindig szeretjük társaságban tenni. Mehetünk kettesben a párunkkal, amikor is felettébb romantikus napokat élhetünk át, de ha igazán kalandos, bulizós, szórakoztató kikapcsolódásra vágyunk, akkor családdal, barátokkal tervezzük azt. Ilyenkor elsőkörben kiválasztjuk a dátumot, mely mindenkinek megfelel, és a szállás, étkezés, egyéb szervezés csak ezután következik. Az ilyen utazás előkészítése elég nehézkes, hisz ahányan vagyunk, annyi félék, különféle igényekkel, szokásokkal, elvárásokkal. Sokszor mellékesnek tűnő dolgok megszervezése marad el, és olyankor rögtönözni kell.

 

Apróság, de lényeges - a reptéri transzfer

 

Az egyik ilyen nem alapvető, de mégis igen összetett és fontos elem a Liszt Ferenc repülőtérre való kijutás megszervezése. Ez történhet egyénileg, amikor is csak a találkozás időpontját fixáljuk, és mindenki maga szervezi a transzfert. De történhet úgy is, mint a Reszkessetek betörőkben, amikor az egész társaság együtt indul ki a légikikötőbe. Ekkor egy helyszínen gyűlik össze a csapat és kisbusszal, közösen megyünk a terminálhoz. Talán ez egy igazán praktikus döntés, hisz nem egy zsúfolt váróteremben kell egymást megtalálni, hanem kellemes és nyugodt környezetből együtt tudunk elindulni a várt utazásra. 

 

A 2019-es úti célok első három helyén három európai főváros áll.

 

Parkoljunk, de hova

 

Ha egyedül vagy párban szeretnénk kijutni a reptérre, arra több lehetőségünk van, könnyen kivitelezhető a kiút taxival vagy tömegközlekedéssel. Viszont ha nagyobb társasággal szeretnénk ugyan ezt, azt már jól át kell gondolni, hogy hogyan tehetjük. Egy autóba maximum négyen-öten ülhetünk, ha tömegközlekedéssel megyünk együtt, sok csomaggal, az eléggé macerás. Érdemes ilyenkor átgondolni, hogy kisbusszal menjünk-e, ami praktikus az utasok csoportja és a csomagok sokasága szempontjából.

 

Kevesen tudják, hogy ha saját kisbusszal, csapatban, sok csomaggal érkezünk a légikikötőbe, akkor van lehetőség a reptéri parkolóban a gépjárművet ott hagyni, szinte a terminál mellett, akár hosszabb időre is. Ugyanis külön busz parkoló van kialakítva ezeknek a járgányoknak. Mindenképpen érdemes ezt is előre betervezni, lefoglalni a parkolóhelyet, már az utazás szervezésekor, hogy aztán tényleg semmi ne állja útját egy gondtalan, fergeteges közös kalandnak.