Az összes metrókocsi megújult az M3-as vonalon

Tarlós István főpolgármester a Budapestinfón jelentette be, hogy várhatóan június 12-én áll forgalomba az M3-as metróvonalon az utolsó felújított szerelvény.

A főpolgámester felidézte: a metrószerelvények felújításáa 2014-ben hirdetett közbeszerzési eljárást a BKV, a szerződést 2015 augusztusában kötötték meg a Metrowagonmash-al. Az első felújított szerelmény 2016 májusában érkezett vissza, tavaly márciusban pedig forgalomba is állt. Idén április óta már csak felújított metrókocsiban utazik a forgalom. Tarlós István hangsúlyozta: „alapvetően és meghatározóan sikernek könyvelhető el a felújítás”.

 

Az összes metrókocsi megújult az M3-as vonalon

2023-ig az M3-as metró húsz állomásán megvalósul a teljes akadálymentesítés

 

Szólt arról is, hogy már megkezdték az egyeztetéseket a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével az állomások akadálymentesítéséről. A 20 állomás közül 18-nál teljeskörűen megvalósítják az akadálymentesítést, kettőnél ideiglenes megoldást alakítanak ki, de ott is megvalósul majd 2023-ig.

 

/T.D.