A Volvo az önvezető 360c koncepcióval beszállna a helyközi légiközlekedésbe

A Volvo bemutatta a 360c nevű koncepciót. Ahogy azt sejteni lehetett, egy teljesen elektromos, önvezető közlekedési eszközről van szó. Amiben a Volvo különbözik az elmúlt években látott többi mozgó nappalitól, hogy megpróbál versenybe szállni a kereskedelmi légitársaságokkal.

A 360c természetesen nem repül a tengerentúlra, azonban a helyközi repülésben – főleg az Egyesült Államokban, ahol az iparágban dollármilliárdok mozognak – komoly szerepe lehet. A 360c rövid utakra lenne alkalmas; olyan távokra, melyeket autóval is megtehetnénk, ha az kényelmesebb és gyorsabb lenne. Az eddigi példák a Los Angeles-San Diego, Washington D.C.-New York, illetve a Houston-Dallas távokról szólnak. A Volvo szerint sokan szeretnének inkább egy olyan luxusgéppel utazni, mely háztól-házig visz ahelyett, hogy a reptéren kellene lökdösődni a tömegben. Még akkor is az előbbi opciót választanák, ha a menetidő hosszabb lenne.

 

A legtöbb önvezető közlekedési eszközhöz hasonlóan a 360c alakja is egy dobozhoz hasonlít, a lehető legnagyobb belső tér kialakítása érdekében. Nincs vezetőülés, ezáltal a belső elrendezés többféleképpen is megoldható. Az utasok felfelé nyíló ajtókon keresztül szállnak be – tulajdonképpen egy tágas nappaliba, ahol egy ággyá alakítható szék, vagy akár egy konferenciaterem is elképzelhető. Mindezeken felül, az autónak van egy bárterem jellegű része is, ahol puha ülések és pezsgő várja az utasokat. A látványterv szerint van egy digitális személyi asszisztens is, valamint az ablakok megduplázzák a kiterjesztett valóságot.

 

 

Ha a Volvo koncepciója valósággá válik, néhány utast azért elszipkázhat a légitársaságok elől. Ehhez azonban számos akadályt kell leküzdenie a svéd autógyártónak. A 360c koncepció ugyanis egy olyan jövőbe illeszkedik, melyben az önvezető és elektromos autók töltési lehetőségei megfelelően vannak kiépítve. Ehhez azért még pár évet várnunk kell. A Volvo ezzel a határozott lépéssel szeretné kinyitni az ajtót egy széleskörű párbeszéd előtt, mely alapvetően megváltoztathatja a vezetésről alkotott képünket, és ezzel együtt a társadalmunkat is.

 

„Amikor a Wright testvérek 1903-ban repülésre adták a fejüket, fogalmuk sem volt arról, miként fest majd a modern világ légi közlekedése”, mondta Morten Levenstam, a Volvo vállalati stratégiáért felelős alelnöke. „Nem tudjuk, mit hoz a jövő az önvezető technológia számára, ám hisszük, hogy jelentős hatással lesz az utazási szokásainkra, városképet kialakítására, és az infrastruktúra kihasználására. A 360c a párbeszéd elindítására szolgál, az ötletek és felvetések mind-mind a fejlődést szolgálják.”

 

Szerző: Hajdu Balázs

 

Forrás: https://www.alapjarat.hu