A Várnegyed rekonstrukciójáról egyeztetett L. Simon László

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára is részt vett  a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének márciusi ülésén.

\"Beruházás,

A Hauszmann Tervnek köszönhetően 2024-ig, több lépcsőben újulhat meg a Várnegyed, ennek koncepcióját zárt ülésen vitatta meg a tanácsadó testület.

Jövő év végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed rekonstrukciójára, de a Karmelita-kolostor felújításának költségei ebben a keretben nincsenek benne - ismertette L. Simon László.

Többek között kifejtette: A Kiscelli Múzeum fejlesztésére 317,5 millió forint szerepel a költségvetésben; a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) ebből a keretből tudja kiköltöztetni tagintézményébe azokat az egységeit, amelyek jelenleg a rekonstruálni kívánt, egykori Szent István-termet foglalják el.

Jövő év végéig a Szent György téren 2 milliárd forintból építik újjá az egykor ott állt lovardát, míg a főőrségi épület és a Stöckl-lépcső újjáépítésére 3,5 milliárd forintot szán a kormány.

 

MTI/MCOnet