A Szent István Bazilikánál kiállítást rendeztek Máté Bence természetfotóiból

A csupán 34 éves Máté Bence magyar természetfotós képeiből tartanak kiállítást Budapesten. Ő az első ,akit az év ifjú természetfotósának és az év természetfotósának is megválasztottak egyszerre.

Számos eredménye mellett nemzetközi hírnevet is szerzett, számos könyve jelent meg munkásságáról, amelyhez egy három részes filmsorozat is készült.

 

A Szent István Bazilika előtti téren a 20 év során készült mintegy hatszáz természetfotóját állították ki 2019. március 13.-án. A kiállítással a természetvédelemre és a még védhető értékek fontosságára hívja fel a figyelmet. Szeretné megosztani a nagyközönséggel a lesben megélt élményeit, miközben a legmegfelelőbb pillanatra várt. Máté Bence képein látszik, hogy az állatok észre sem veszik, hogy fotózza őket, így lencsevégre tudja kapni a legbensőségesebb pillanatokat is. A fotóművész az évek során tökéletesítette a leselkedést. Ideje nagy részét a lesen tölti. Elképesztő türelem és elszántság van benne, hogy kivárja a lehető legtökéletesebb pillanatot és azt meg is örökítse. Ezt bizonyítja az egyik díjnyertes képe a „nagy Göncöl”, amihez 74 éjszaka kellett, hogy a legfélénkebb madarat, a szürke gémet meg tudja közelíteni.

 A fotós nagy türelemmel várja ki a megfelelő pillanatot.

A fotós nagy türelemmel várja ki a megfelelő pillanatot.

 

A színekben és fajokban gazdag kiállításon Magyarország, Afrika, Közép-Amerika állatai láthatóak. A fotóművész képei segítenek felfedezni természetet, ami körbevesz minket. A nagyméretű fotók alatt néhány mondatos szöveg olvasható hat nyelven. A montázsolt fotóknál egy –egy mondat található magyar és angol nyelven.  

 A különböző állatok észre sem veszik, hogy fotózza őket.

A különböző állatok észre sem veszik, hogy fotózza őket.

 

Ez a kiállítás egy vándortárlat, tehát még számos városban meg lehet majd csodálni a szemet gyönyörködtető képeit. A Cluster Média Kft. által szervezett budapesti kiállítást 2019. március 31.-ig lehet megtekinteni. Ha valaki emléket is szeretne hazavinni magával, itt megvásárolható egy album, amiben a teljes tárlat képei megtalálhatóak magyarázó szöveggel együtt, de az könvyeit is meg lehet vásárolni, vagy ha egy kép nagyon elnyeri a tetszésünket, kinyomtatják és már haza is vihetjük. 

 

Szerencse, hogy még van olyan ember, aki nemcsak megáll és csodálkozva nézi a föld elképesztő titkait, hanem időt szán arra, hogy mindazt ami körülvesz művészi érzékkel, precízen kidolgozott képeivel megossza másokkal.