8,3 milliárd forintot fordítanak a fővárosi földutak burkolására

Tarlós István bejelentette, hogy egy 4 éves program keretében fogják a budapesti utakat szilárd útburkolattal ellátni, amihez 8,3 milliárd forint támogatást kapott a főváros. Továbbá kiemelte, hogy támogatásával, a fideszes polgármesterek kezdeményezésére kormányzati finanszírozással indult az Útépítési Program.

Budapesten jelenleg 225 kilométer földút van, ebből első körben 41-42 kilométer hosszúságú részt földutat látnak el szilárd burkolattal, ez 181 földutat jelent. A fővárosi földutak az úthálózat több mint 5 % -át teszik még ki. A Kormány az Útépítési Programot 2018 tavaszán jelentette be. A kiírásban felsorolt feltételeknek csak néhány útszakasz felelt meg, így a támogatást 13 kerület nyerte el, köztük a két legnagyobb támogatást a XVIII. és a XXI. kerület kapta.

 

 

Ughy Attila XVIII. kerület polgármestere elmondta, hogy a kerületben a tervek szerint márciusban kezdődik az útfelújítás, ami csaknem 6 kilométer lesz és a munkálatok szeptemberben fejeződnek be.  Borbély Lénárd csepeli polgármester elmondta, hogy a XXI. kerületben összesen 3,3 milliárd forintból látják majd el az utakat burkolattal, ez több mint 7,3 kilométernyi út felújítását jelenti majd.

 

Budapesti Útépítési Program

  Budapesti Útépítési Program

 

Az útfelújításokkal nemcsak az utak állapota javul, hanem egyben megvizsgálják a forgalomtechnikai és közlekedési igényeket is, és ezeket figyelembe véve újítják fel az egyes útszakaszokat.